A gimnáziumok védelmében

Az oktatás színvonala és hozzáférhetősége kiemelkedő szerepet tölt be egy ország fejlődésében,gazdasági teljesítményében és társadalmi jólétében. Ezért az Együtt kiemelt figyelmet fordít a hazaioktatás helyzetére és saját oktatáspolitikájának a kidolgozására. 2014 második felében reflektorfénybekerült a középfokú oktatás, miután a II. Fidesz­KDNP­kormány belengette a gimnáziumi férőhelyekimplicit csökkentését és a szakképzés előtérbe helyezését.
A tudományos eredmények egyöntetűen azt igazolják, hogy az általános készségek fejlesztését leginkább szolgáló gimnáziumi képzés biztosítja legjobban a jövőbeli foglalkoztatást és a magasabb jövedelmet, összehasonlítva azt más középfokú oktatási formákkal (http://real.mtak.hu/21169/). Ezt a különbséget csak felerősítette, hogy a szakképzésből a Fidesz­KDNP­kormányok lefaragták a közismereti képzés jelentős részét. A Váradi András Alapítvány gimnáziumi projektjével erre az összefüggésre, a gimnáziumi képzésnek a jövőbeli foglalkoztatásban játszott rendkívül fontos szerepére kívánja felhívni a figyelmet.
Gimnáziumok védelmében 2
A projekt keretében az alapítvány munkatársai az ország több településén beszélgetéseket folytatnak a középiskolai pedagógusokkal és iskolavezetőkkel annak érdekében, hogy a tudományos kutatásokból és a hazai sajtóból származó információk mellett az oktatáspolitikák gyakorlati megvalósulásáról is első kézből tájékozódjanak, magától az intézkedések célcsoportjától. Az eredmények összesítése alapján tovább formálják az Együtt oktatáspolitikai javaslatait.

Ezt követően az alapítvány több nyilvános oktatási fórumot szervez, hogy ott tájékoztassa az érdeklődőket a gimnáziumi képzés jelentőségéről és az oktatási rendszert az elmúlt években ért változtatások hatásairól, az oktatáspolitika javításának lehetőségeiről, valamint információt nyújtson a diákok és szülők saját oktatási döntéseinek meghozatalához, és párbeszédet teremtsen oktatási szakértők és a pedagógusok, diákok, szülők, valamint a helyi döntéshozók között.

A gimnáziumi projekt implementációjának első fázisa 2015. áprilistól júniusig valósul meg.

Gimnáziumok védelmében